Egyről a háromra emelünk

Think
Az együttműködéseinket igényfelméréssel, kutatással és közös workshoppal kezdjük, ahol jobban megismerjük egymást, és persze magát a céget is. Feltesszük azokat az inspiráló vagy éppen kritikus kérdéseket, amik talán még sosem merültek fel házon belül. Hiszünk benne, hogy a fejlődéshez a problémák tűpontos definiálására van szükség.
Create
Az elhangzottakat digitálisan rögzítjük, feldolgozzuk, rendszerezzük, végül levonjuk a következtetéseket. A stratégiai fókuszú dokumentációt minden partnerünk kézhez kapja, de ennyiben nem áll meg a történet: ez lesz a tervezésünk alapja is. Az öncélú ötleteket elhagyva jól működő, aktuális márkát vagy szolgáltatást fejlesztünk.
Elevate
Legyen szó stratégiáról, arculatról vagy szolgáltatásfejlesztésről, a folyamat során végig konzultálunk. Nem kőbe vésett igazságokat, hanem hasznosítható megoldásokat keresünk, amivel a csapattagok is maradéktalanul azonosulni tudnak. Így válik majd az elmélet gyakorlattá, a cég pedig egy hatékony és emberközpontú márkává.

Lépj velünk kapcsolatba!

STRATÉGIA

Módszerünk alapja az empátia. A stratégiát a csapattagok és a meglévő erőforrások köré építjük, ezért is fontos minden együttműködésünk során a közös ötletelés. Az első lépés egy workshop, ahol feltérképezzük a céges értékekeket, történeteket, definiáljuk a problémákat, a célközönséget, és azonosítjuk a potenciális kitörési pontokat. A felszínre kerülő információkat végül rendszerezzük, így az eredmény nemcsak egy pontos látlelet lesz az erősségekkel és hiányosságokkal, hanem egy lehetőség is a célirányos továbbhaladásra.

Design thinking workshopok
Stratégiai konzultáció
Brandstratégia
Design sprintek

Formák, színek, asszociációk, szavak. Ha minden egy átgondolt, szerves egységet alkot, akkor a cégből márka lesz. Ezt a célt persze nem könnyű elérni: stratégiával kezdődik, inspirációs gyűjtéssel folytatódik, hogy aztán megszülessenek az első grafikai irányvonalak. A rendszeres konzultáció és vizuális finomhangolás mellett kijelöljük azokat a fókusztémákat és kommunikációs eszközöket, amiken keresztül a márka végül hitelesen fog megszólalni.

Arculattervezés
UI & UX design
Webtervezés
Grafikai konzultáció

STRATÉGIA

„A design stratégia nélkül olyan, mint egy város polgármester nélkül.”

Módszerünk alapja az empátia. A stratégiát a csapattagok és a meglévő erőforrások köré építjük, ezért is fontos minden együttműködésünk során a közös ötletelés. Az első lépés egy workshop, ahol feltérképezzük a céges értékekeket, történeteket, definiáljuk a problémákat, a célközönséget, és azonosítjuk a potenciális kitörési pontokat. A felszínre kerülő információkat végül rendszerezzük, így az eredmény nemcsak egy pontos látlelet lesz az erősségekkel és hiányosságokkal, hanem egy lehetőség is a célirányos továbbhaladásra.

Design thinking workshopok
Stratégiai konzultáció
Brandstratégia
Design sprintek

DESIGN

„A stratégia design nélkül olyan, mint egy város lakók nélkül.”